Kedves Látogató!

Sportbaráti tisztelettel köszöntjük egyesületünk oldalán.

Ha ellátogatott a honlapunkra, valószínűleg valamilyen formában már találkozott velünk. Most lehetősége nyílik arra, hogy a lehető legtöbb információval gazdagodjon.

A Szalézi - Kolorcity Kazincbarcika Kézilabda Egyesület jogelődje több mint húsz éve azzal a céllal kezdett el sportéletet szervezni a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban (előtte: Ságvári Endre Gimnázium), hogy a fiatalok számára a rendszeres mozgás lehetősége biztosított legyen.

Büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünkből a kézilabda szakosztály mára városi tehetségeket gyűjtő szervezetté fejlődött, szinte minden korosztályban indítunk csapatot fiú és lány vonalon egyaránt.

Kollégáimmal együtt biztosak vagyunk benne, hogy a kézilabda - legyen az akár szabadidős, akár profi -, megfelelő életmód mellett elengedhetetlen az intelligens és egészséges személyiség alakításához, így a fizikai és technikai teljesítmény növelése mellett kiemelt figyelemmel teszünk eleget nevelési felelősségünknek is.

A honlap szerkesztése közben mindig is az a cél vezérelt minket, hogy egyidejűleg sikerüljön bemutatni a jelent és a dicső múltat is, valamint tájékoztatást nyújtsunk a lehetséges jövőről is. A weboldal szerkezete és tartalma - amely szorosan kapcsolódik az egyesület facebook oldalához -, úgy lett összeállítva, hogy a lehető legtöbb információval lássa el az olvasót, legyen szó a klub történeti leírásról vagy akár egy-egy korosztályos csapat bemutatásáról. Csak remélni tudjuk, hogy mindazok, akik a "www.szalezikezi.hu" elnevezésű honlapot látogatják, mindig visszatérnek majd ide, hogy új információkkal és ismeretekkel gazdagodjanak.

Honlapunkon megtekinthetők az aktuális rendezvények, mérkőzéseken készült fényképek, videók; lehetőség van tagjaink bemutatkozásának megtekintésére; nyomon követhető a kézilabda szakosztály csapatainak mérkőzéseinek időpontjai, eredményei; valamint támogatóink névsora.

Honlapunk böngészéséhez kellemes időtöltést kívánunk, és sok szeretettel várjuk a következő sporteseményünkön!

Sportbaráti üdvözlettel:

Kovács László
Szalézi - Kolorcity Kazincbarcika Kézilabda Egyesület elnöke

Események a múltból

2008/2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015

Fiú kézilabda sikerek a 2008/2009. tanévben

Fiu Kezilabda 2008 2009

A gimnáziumi fiú kézilabda csapat tanulói sikerekben gazdag évet tudhatnak maguk mögött. Mind az V. korcsoportos, mind a VI. korcsoportos fiúk kiemelkedő eredményeket értek el a diákolimpiai  és az egyéb versenyeken.

 

Az V.korcsoportos fiúk(Kovács Róbert, Kovács Ádám, Batki Bence, Tóth Álmos, Bessenyei Dávid, Garam Martin, Varga Zsolt, Pásztor Benjámin, Nagy Alex)  a megyei döntőn II.helyezést, az országos elődöntőn Budapesten pedig III.helyezést tudhatnak magukénak.Sajnos, olyan csoportba kerültek, ahol a győztes a budapesti gimnázium az országos diákolimpiát is megnyerte.

 

A VI. korcsoportos fiúknak örömből és bánatból is jutott az év során. Sikernek mondható a megyei harmadik helyezés a profik között, a nemzetközi kupán való ötödik helyezés és a Földes kupán kivívott első hely. Sajnos, ők is a legfontosabb versenyen az amatőr döntőn egy góllal kikaptak, ezért nem élhették át az országos döntő felejthetetlen élményét.

 

A csapat tagjai: Varga Zsolt, Kovács Ádám,Tóth Álmos, Besenyei Dávid, Batki Bence,Garam Martin, Pásztor Benjamin